SpaceX Starlink – van, aki Elon Musk vállalkozásáról még ne hallott volna? A szakértők az övéhez hasonló műholdaktól várják, hogy a világ minden szegletébe elhozzák a nagy sebességű, szélessávú internetet. Na persze csak akkor, ha nem lesznek egymás útjában az égen…
A Deloitte 2020-ban így fogalmazott:
„az alacsony Föld körüli pályán (LEO) működő műholdak vagy forradalmat hoznak el a szélessávú szolgáltatásokban, vagy egy nagy rakás űrszemét keletkezik”.
Három évvel később még mindig nem teljesen egyértelmű, melyik forgatókönyv valósul meg, sok vállalat azonban továbbra is forradalmat akar.
Gyakorlatilag mindenkinek, hiszen a nagy előnye, hogy szinte bárhol elérhető, így azoknak is megoldást kínál, akik nem tudnak hagyományos vezetékes szélessávú kapcsolathoz csatlakozni, vagy ahol nagyon lassú a kapcsolat. A felhasználók számára új alkalmazásokat, csökkenő árakat, javuló lefedettséget és megbízhatóságot jelent, így
például VoIP telefonközpontunkhoz is kiválóan alkalmas megoldás, hiszen ehhez a szolgáltatáshoz is szükséges a szélessávú internet.
A Deloitte előrejelzése szerint 2030-ra összesen 40-50 ezer műhold lehet az égen, amelyek több mint 10 millió végfelhasználót tudnak kiszolgálni.
Elképesztő számok, ugye? Számos komplikáció lassíthatja persze a folyamatot: a sokkal zsúfoltabb égbolt jelentősen megnöveli például az ütközések kockázatát. A csillagászok pedig a növekvő űrbéli fényszennyezés és űrszemét miatt aggódnak, ami miatt előfordulhat, hogy egy, a Földre potenciálisan veszélyes aszteroidát későn észleljünk.
Bár a címben szereplő kérdést nem tudjuk eldönteni, az biztos, hogy a ReBell szolgáltatásaihoz elengedhetetlen a megbízható szélessávú internet, jöjjön az akár az égből, akár optikai kábelből, vagy bármilyen más megoldással. Részletes információkért szolgáltatásainkról tájékozódjon honlapunkon!