Elérkezett az új év, vele együtt az új célok, kihívások ideje. A legtöbb vállalkozás szeretne fejleszteni, növekedni, előrehaladni. Ehhez persze sok minden szükséges, kezdve a munkatársaktól a felszereléseken, a marketingen át a gazdasági környezetig. Amiben mi tudunk segíteni: a hatékony, gyors, kedvező árú telekommunikációs szolgáltatás. Idén is számíthat ránk telefonálás közben vagy, ha okos telefonközpontokról van szó!
Ünnepekkor megszokták már, hogy nem csörög annyit a telefon? Bizony, ilyenkor visszafogottabb a munkahelyi forgalom, aztán januárban szépen újra felpörög az üzlet. Legalábbis ez a sokéves tapasztalat.
Ha tavaly még nem váltott okos telefonközpontra, akkor itt az ideje átgondolni a lehetőséget.
Korábban már blogunkban leírtuk, hogy mennyivel olcsóbb így a telefonálás, most írunk még egy jó érvet: gyorsan megy az átállás!
„Teljes egészben átálltunk a ReBell által javasolt, jóval költséghatékonyabb, könnyebben felépíthető telefonközpont és telefon szolgáltatásra. 3 éve használjuk. Egyszer merült fel egy plusz igény a szolgáltatással kapcsolatban, melyre két napon belül hoztak megoldást.” „Nagyon sok időt spórolunk meg, hogy fizikai eszköz beruházása nélkül tudtak mellékeket kialakítani.”
Szóval amellett, hogy a VoIP telefonközpontokkal jelentősen csökkentheti a telefonálás költségét,
fontos szempont, hogy eszközbeszerzés és fenntartási költségek, valamint hűségidő nélkül pillanatok alatt kiépítjük az új rendszert.
Az IP készülékeket az igényelt funkcióknak megfelelően beállítva juttatjuk el Önnek, így csak az internethez kell csatlakoztatni.
A ReBell Tel. VoIP telefonközpontja 6500 forintba kerül havonta.
Amit az alapcsomag tartalmaz: 8 mellék, üdvözlés, egyedi hangmenü (IVR), belső mellékek kezelése, hívásvárakoztatás és továbbadás, online ügyfélablak. Ha díjmentesen kipróbálná, keressen minket bizalommal!