Járt már úgy, hogy rossz névjegyre kattintott és egészen mást hívott fel telefonon, mint akit szeretett volna? És úgy, hogy két egyforma nevű személy volt a telefonkönyvében és rendre összekeverte őket? Hát igen, megesik az ilyesmi. De talán nem olyan kínos, mint ami 1987-ben a Svéd Királyi Tudományos Akadémia titkárával történt. Ő ugyanis rossz számot hívott és teljesen mást próbált meggyőzni arról, hogy Nobel-díjas lett, mint aki a valóságban elnyerte…
– Gratulálok Mr. Crame, Ön nyerte a kémiai Nobel-díjat – valami hasonlót mondhatott a telefonba a Svéd Királyi Tudományos Akadémia titkára.
Donald O Crame pedig lehet, hogy semmit nem válaszolt, hanem egyszerűen letette a kagylót.
Egy kaliforniai tisztítócég tulajdonosa volt ugyanis és biztos volt benne, hogy tévedés történt, vagy átverés áldozata. Később kiderült, hogy tényleg az előbbiről van szó, a Nobel-díjat ugyanis a közeli Kaliforniai Egyetem professzora, Donald J. Cram kapta „az élő rendszerek anyagainak kémiai viselkedését utánzó molekulák létrehozásáért”.
Hasonló bakik gyakran előfordultak a tárcsázós, illetve nyomógombos telefonok korában. De ma sem lehetetlen, hogy rosszul mentsünk le egy számot vagy hogy összekeverjünk névjegyeket.
Márpedig egy-egy eltévesztett hívás vagy kósza sms kellemetlen helyzeteket okozhat.
De mit tehetünk azért, hogy ezeknek esélyét az irodában minimalizáljuk? Például érdemes beszerezni egy VoIP telefonközpontot.
Híváslista, belső mellékek kezelése, hívás várakoztatás és továbbadás – mindegyik hasznos funkció a mindennapi munkavégzés során, ráadásul a telefonos bakik lehetőségét is csökkentik.
Persze nem csak ezek az érveink szólnak a VoIP telefonközpont mellett! A ReBell Tel.-nél nagyvállalati szintű virtuális telefonközpontot biztosítunk minden ügyfelünknek, eszközbeszerzés és fenntartási költségek nélkül. Ráadásul most díjmentesen ki is próbálhatja! Kattintson honlapunkra, a részletek miatt pedig keresse munkatársainkat!